Nemzetközi szállítás - sebestyen

Hogyan válasszunk partnert a nemzetközi fuvarozás lebonyolításához?

Nyilván nem mellékes szempont az ár, ha alkalmi vagy rendszeres nemzetközi fuvarozás megvalósításán, esetleg országokon átívelő költözködésen gondolkodik éppen. Itt is érvényes az aranyszabály: a legolcsóbb egészen biztosan nem a legjobb megoldás. De ebből még persze nem következik, hogy a legdrágábbat kellene választania.

Ami az árat illeti, az ember persze a rendelkezésre álló büdzséje szerint választ. Figyeljen azonban arra is, hogy ne csupán a költségvetésének, hanem az igényeinek leginkább megfelelő cég mellett döntsön! Érdemes gondolni arra is, hogy a szolgáltatás ára alku tárgya lehet, ha rendszeresen szállíttatna nagyobb mennyiséget.

Milyen cégre ne bízza a nemzetközi fuvarozás megvalósítását?

Avagy: mit érdemes kizáró oknak tekinteni, mert aligha járna jól azzal a fuvarcéggel.

  1. Elsősorban a szakmaiság szempontja a döntő. Ha a vállalat alkalmazottai már a kapcsolat felvételkor nem udvariasak és segítőkészek emberi viszonyaikban, akkor el lehet képzelni, mennyire gondosan bánnak a csomagokkal.
  2. Kérdezzen rá arra is, hogy a biztosítással hogy áll a dolog. Előfordulhat, és vajon mi történik abban az esetben, ha eltűnik az ezüst étkészlet, amit a költözködés elején rájuk bízott? Pontosan mire vonatkozik a biztosítás, és milyen körülmények között lehet élni vele? Ha nincsenek kielégítő válaszaik a kérdéseire, akkor is érdemes más lehetőség után nézni.
  3. Vannak-e pozitív ügyfél vélemények, elégedett beszámolók a nemzetközi fuvarozás biztosítását vállaló cégről? Ha igen, akkor valósaknak tűnnek, vagy marketinges hablatynak, amit esetleg a titkárnővel írattak?
  4. Nem csak a bankok kapcsán kell figyelni, rákérdezni arra sem, hogy vannak-e rejtett költségek, díjak, amelyekre akkor derül fény, amikor más késő, mert már leszerződött velük.
  5. Ha valami különlegeset kellene fuvarozni, például antik bútort, vagy értékes festményt, akkor keressen eleve olyan szállítóvállalatot a nemzetközi fuvarozás lebonyolításához, amelynek van már szakmai tapasztalata az adott területen.

Megbízható szállítót keres? Tekintse meg a linken, hogy mi milyen előnyöket biztosítunk Önnek a nemzetközi fuvarozás terén!